2010. szeptember 30., csütörtök

Jászberény CAC



2010.09.26. Jászberény CAC

Bírált: Cristian Stefanescu (RO)

Rögtön reggelről undorító idő fogadott minket, esett az eső és minden csupa sár volt. Sajnálatos módon a kiállítás helyszíne az esőtől komplett dagonyává vált..
Későn értünk oda, így parkolni is csak az Isten háta mögött tudtunk (pedig ha okosabban állítják le a kocsikat bőven lett volna még hely...) és húzhattuk a nem kevés motyónkat át a bokáig érő sáron. (Azóta sem tudtam letisztítani rendesen szegény asztalkámat.)

Nem voltak leíró bírálatok- csak erről elfelejtettek szólni,amikor átvettük a startszámot, és messze tudtuk lepakolni a körtől, így SEMMIT sem hallottunk,amit mondtak.
Gyakorlatilag majdnem lekéstük a bírálatot Arttal.. hát én így még nem vezettem fel sosem. (Edzőcipő, póló, farmer és a kör felé rohantamban ragasztódott rám a startszám- azóta sem tudom ki ragasztotta fel..) A helyszínen a cipőt majdnem leszedte a lábamról a sár...

Arthur Champion osztályban K1, CAC majd BOB címet szerzett.

Ezzel teljesítette a Hungária Grand Champion (vagy ha jobban tetszik Babérkoszorús Hungária Champion) címet!!

A nap legnagyobb tanulságai:
1.) Kelj korán, hogy odaérj időben!
2.) Soha ne hagyd otthon a gumicsizmádat!

(A 2. pontnak megfelelően be is szereztem a héten egy jópofa darabot- sosem lehet tudni mikor lesz rá szükség...)

2010. szeptember 12., vasárnap

Kecskemét CAC

Egész héten azért rimánkodtunk, hogy csak Kecskeméten ne essen - s hogy legyen mivel odajutnunk. Ez utóbbi problémánkat ismét szüleim oldották meg; én kicsit tartottam tőle, hogy esetleg unatkozni fognak, de hazafelé bevallották, hogy jól érezték magukat ;) .

Bírált: Korózs Gábor

One Night Stand du Moulin de McMonique Champion osztály
: K1, CAC, BOB


Köszönjük Móninak a segítséget, a fotót és minden egyebet!! :)

2010. augusztus 30., hétfő

Debrecen 2 CACIB

Az elmúlt hétvégén Debrecenben jártunk a CACIB kiállításokon.

08.28. Szombat

Bírált: Maite Gonzalbo (E-Alborada kennel)

Az idő nagyon nem volt kegyes hozzánk, miután felállítottuk a sátrunkat eleredt az eső... kitartóan esett szinte egész délelőtt,aztán elállni látszott végre. Mire sorra kerültünk Arthurral ismét szemerkélni kezdett. Arthurnak nem volt nagy kedve dolgozni, nem mutatta magát mozgásban, így Kitűnő 1. lett.

Nagyon örültem, hogy Adri kilátogatott a rendezvényre, olyan jó volt találkozni, kár, hogy nem volt szebb idő.. :(

08.29. Vasárnap

Bírált: Jennifer Egan (AUS)

Egész délelőtt sütött a nap, majd amikor a westie-k bírálata elkezdődött esni kezdett az eső. Hát..mit mondjak...nem volt természetes a mosolyom. Az ember lánya egész nap csinosítgatja a kutyáját, erre az eső jól szétmossa.

Ezer köszönet Móninak a telefonos- és Beának a helyszíni segítségért!! :)

One Night Stand du Moulin de McMonique (Ch osztályban) K1, CAC, CACIB címeket szerzett.

Ezzel az eredménnyel teljesítette a

HUNGÁRIA SHOW CHAMPION

cím feltételeit.


CACIB kan, CACIB& BOB szuka, HPJ &Best Junior szuka

2010. augusztus 20., péntek

Veresegyház- Medve Otthon




A mai napon Arthur úgy döntött, hogy nem ülhet itthon az egész család a lábát lógatva, hanem kirándulni megyünk. Veresegyházá
t vettük célba, azon belül is a messze földön híres Medve Otthont.A mackók nagyon nagyon aranyosak voltak, igazából rá se bagóztak Arthurra, aki némi érdeklődés után szintén közömbösre váltott.A medvéket hosszú nyelű fakanálról mézzel lehetett etetni, ezért főleg azokhoz a látogatókhoz vonzódtak, akiknél a kanalat meglátták. :)




Persze mackóék sem egyformák, így volt,aki délelőtt már úgy bekajált a mézből, hogy inkább édesdeden szunyókált..

Volt, aki a hátát vakargatta, tudjátok, mint a Dzsungel könyvében Balu..

S volt, aki kitartóan várt a tűző napsütésben a mézre, aztán egyszercsak meglátott egy kis fehér valamit, ami olyasmi volt,mint a farkasok, csak sokkal de sokkal kisebb... Jól meg is szimatolta a fehérbundájút, de sajnos nála nem volt méz.. Az Otthonban nem csak medvék élek, hanem vannak itt rénszarvasok:

Őzek:



És farkasok is:
Ők etetés után voltak, így jóllakottan heverésztek, egyedül csak Arthur lihegésére kapta fel egyik-másik a fejét. Őket már Arthur is nagyon figyelmesen megnézte, remélem nem tanulta el tőlük a járat készítés fortélyait....



A farkasok kifutója után ismét visszatértünk a medvékhez és újabb mackókkal ismerkedtünk meg.

Akit ez a mancs átölel...

Ahogy a medvék kifutója mellett sétáltunk, a park bekerítetlen része felől előlopakodott egy róka.


Nagyon biztonságban érezte magát, de amint észrevette Arthurt azonnal eliszkolt...




Medve Otthon 2




Miután a róka elment, újra a macik kerültek a figyelmünk középpontjába.








A park körbesétálása után úgy döntöttünk, hogy megyünk egy kört a "kisvonattal", amelyik körbeviszi az utasokat.

Ebből a mókából természetesen Arthur sem maradhatott ki. :)




2010. július 18., vasárnap

Szombathely CACIB



Kicsit megtévesztő a bejegyzélsem címe, mert Szombathelyig sajnos nem jutottunk el... Komárom-Esztergom megyében egész kora reggel ömlött az eső, és rettentően fújt a szél.. éppen kiértünk a viharfelhő alól, amikor 5:40 körül egy vízátfolyáson megcsúszott az autónk hátulja, Attila próbált korrigálni, először sikerült is neki,de másodszorra elveszítette az uralmat az autó felett...megpördültünk és először az autó elje, majd egy újebb pördülést követően a hátulja is a szalagkorlátnak csapódott. Majd egy jó 10 métert csúsztunk így a korlát mentén. Eközben a csomagtartóból ömlöttek ki a holmijaink, szanaszét az autópályára...
(M1 Tatabánya-Újváros lehajtó előtt történt mindez.)
Köszönet mind a 4 autónak,amelyik megállt és megpróbált segítséget nyújtani nekünk!! (Sejthetitek, hogy legalább 100 autó hajtott el mellettünk, mire kiért a rendőrség....)

Szerencsére nem mentünk gyorsan, hiszen alig értünk ki a viharból, nem jött mögöttünk senki, és be voltunk kötve.

Mindhárman jól vagyunk.. Nagyon megijedtünk, szerencsére Arthurnak egy kis ijedtségen kívül semmi baja nem lett, hazafelé az autómentőben már "vigyorogva" nézelődött.


Mikor kijött az autómentő (Assistance), több, mint 1,5 órát próbálták feltuszkolni szegénykét, húzták-vonták taszigálták... Kicsit féltem tőle,hogy azt mondják, hogy nem tudják feltenni, itt kell hagyni..







Az összes ingóságunk megsérült (kozmetikai asztal, Qechua sátor, 2 kempingszék, hűtőtáska-totálkár..) ami csak a csomagtartóban volt.. :(

Ha volna valakinek olyan Quechua sátra,amit nem használ/eltört akármi, a "tokját" átvenném- természetesen nem ingyen, mert az nagyon csúnyán megsérült...

2010. május 8., szombat

Séta a városban

Ezen a délutánon direkt nem vittük magunkkal Arthurt, mert a kiállításról visszaérve a szállásra nagyon fáradt volt; majd miután jól beebédelt el is aludt. Sétánk során betévedtünk egy múzeum kertjébe:







Aztán tovább sétáltunk a tengerparton:

2010. május 2., vasárnap

Zadar- The Show 2.

Elérkezett a kiállítás második napja.
Ezen a napon sem én, sem Arthur nem voltunk formában. Én bénáztam a beállítással, neki pedig egyáltalán nem volt kedve az egész cécóhoz. Nem nagyon mutatta magát a körben, legalábbis a bírálat vége felé. Na nem cirkuszolt, nem rendezett jelenetet, csupán csak a maga Art-os módján fejezte ki, hogy tesz az egészre: annyira lassan jött, amennyire csak lehetséges volt.


Bírált: Andrew Brace (GB)

Arthur Ecx.3 minősítést kapott. (Egyébként kitűnő bírálati lappal; egyedül azt hiányolta a bíró úr, hogy nem mutatta magát eléggé.)

Nem keseredtünk el; mint mindenki más is a saját hibáinkból tudjuk a legtöbbet tanulni. :)

2010. május 1., szombat

Zadar- The Show 1.


CACIB Show Zadar- Horvátország

A kiállítást a zadari kempingben rendezték meg, egy része fenyőerdő volt, ebben a részben tudtak a kiállítók parkolni.
Azon a részen, ahol a ringek voltak szintén voltak fák, de azért a ringek többségében sütött a nap. A tengerpartra egy kis úton lehetett lemenni, én a magam részéről egyszerűen imádtam, hogy ott a tenger. :))

A westiek előtt bírálták az amerikai staffordshire terriereket, ez a tény eléggé idegesítő volt, mert nagyon sok kutyát neveztek a fajtából, és a legtöbb gazda "gyakorolta" a kettős felvezetést. Ez abból állt, hogy a handler (nem feltétlenül hivatásosként értem, hanem egyszerűen csak felvezető) bent állt a kutyával a ringben, a társa(i) pedig kint rohangáltak a kör körül, és mindenféle dologgal igyekeztek felkelteni a kutya figyelmét. Ordították a nevét, csipogtattak neki játékot, püfölték a földet, a fákat stb. ( Természetesen a kutya,akinek a cirkuszt csinálták rájuk se bagózott..)
Egy ideig kifejezetten irritált, de kb. a hetedik kutya után kifejezetten viccesnek találtam az egész jelenséget.

A ringek nagyok voltak, egy nagytestű kutyát is teljesen normálisan be lehetett volna mutatni mindegyikben. Mi( a westiek) 12:15 körül kerültünk sorra.


Bírált: Peter Machetanz (D)


One NightStand du Moulin de McMonique


Champion osztályban
Exc1, CAC-HR, ResCACIB címeket szerzett.


2010. április 30., péntek

Zadar 2

Gyönyörködtük az óvárosban, meghallgattuk a világhírű tengeri orgonát, megcsodáltuk a napkollektort, vettünk egy-két apró emléktárgyat, aztán visszaindultunk az apartmanunkhoz.










Olyan szerencsénk volt, hogy az apartmanunk 3 percre volt autóval a kiállítás helyszínétől..De ez már egy másik történet! ;)

Zadar

Először is egy kis élménybeszámolóval kezdeném, és megpróbálok időrendben végigmenni a hétvége eseményein. Ma reggel 6 órakor indultunk el Zadarba. Ennek a kirándulásnak az előzményei még decemberre nyúlnak vissza; ekkor történt ugyanis, hogy megláttam a Zadari CACIB reklámját a Horvát Kennel Klub oldalán. Aztán megnéztem a térképet, és rádöbbentem, hogy nagyon messze van tőlünk ez a csodálatos város.



A lila csík a térképen egészen pontosan 653 km-t jelöl. Úgy gondoltam,hogy jobb lemondani a dologról; de szöget ütött a fejembe a gondolat. S láss csodát, belevágtunk. Április utolsó napján, közel 8 órás autóút végén 15 óra körül érkeztünk meg az apartmanhoz. Arthur nagyon jól viselte a hosszú utazást, majdnem az egészet átaludta.Szuper kis szállásunk volt, egy szép házban, ahol több apartman volt kialakítva. Miután megebédeltünk elmentünk sétálni az óvárosba, Arthurral és fényképezőgéppel felszerelve.






Rengeteg ember volt amerre csak mentünk, így kevés képet tudtunk csak készíteni.