2009. augusztus 23., vasárnap

Balassagyarmat CAC

Tegnap Balassagyarmaton jártunk kiállításon.

Bírált: Dr. Kittenberger-Katona Zoltán

A kiállítás előtt nagyon sokat gyakoroltam Arthurral, a legutóbb észlelt hiányosságokat igyekeztünk kijavítani.

Ismét volt a bírálati körben morgás, immáron két kutya is acsarkodott.

Arthur nagyon rendesen viselkedett, első szóra a dolgára koncentrált. Úgy érzem,hogy mindketten nagyon igyekeztünk, és megfelelő teljesítményt nyújtottunk, ez


Kitűnő 4. re volt elegendő.

Ezen a napon ismét nagyon sokat tanultam; sikerült felismernem néhány hibát, amit vétettem.

A szüleim is kilátogattak a kiállításra, a szukák bírálata zajlott,amikor megérkeztek. Együtt néztük végig a westie-ket; majd együtt ebédeltünk Nőtincsen egy étteremben, ahová a szokásuk ellenére beengedtek kutyát is. (Arthur igazán példásan viselkedett, végig szunyókált.)

Kifelé menet készítettünk fényképet is. ( Art már kissé elaludta a trendi frizurát.. :) )





3 megjegyzés:

Molnár Ágnes írta...

Én is megnéztelek titeket, és nagyon ügyesek voltatok, szép volt a beállítás, csak ez a sok acsarkodó westi hova fog vezetni, ezt nem értem,
Arthur igazán példásan viselkedett, és szépen is mozogtatok a körben.
Pusza
Ági,

Zsera írta...

gratulálunk nektek! :) szép helyen voltatok! puszi Nektek!

Todi Ági írta...

Gratulálok Artnak és neked! Remélem, hogy egyszer végre a bíróknak nemcsak a küllem, hanem a habitus is fontos lesz! Nem jó, hogy ilyen irányba megy a bírálat! Puszi Nektek!